A kenyér lelke
Kalandozás a "kovász" szó körül
A Facebookon 2023. július 1-jén megjelent írás átdolgozott változata.
Az oldalon bemutatott kenyereket (és a többit is) kovásszal készítem el, mondhatjuk hát a régi magyar mondással, hogy ki milyen kovászt tesz, oly kenyeret eszik. A feleségem mindig azt mondja, hogy a kovász a “harmadik gyermekem”, akivel “a legtöbbet foglalkozom”. Ez természetesen nem igaz (ezúton is elnézést kérek az igazi gyermekeimtől, remélem, ők nem érzik így), azt viszont el kell ismernem, hogy amikor például kovászt frissítek, az egészségesnél többször pillantok a befőttesüvegre: mi újság, emelkedik-e már, buborékosodik-e és így tovább.
Annyiból tényleg az én teremtményem, hogy én kevertem össze vizet és lisztet bizonyos időközönként, így telepedhettek meg benne és szaporodhattak el az élesztőgombák, a tejsavbaktériumok és még ki tudja, mi minden. Számomra a kovász azt példázza, hogy az élet mindenhol jelen van, és mindig győzedelmeskedik — még akkor is, ha olyan, nem egészen hozzáértő kéz avatkozik bele a működésébe, mint amilyen az enyém. Márpedig rossz kovászból ritkán gyúrni jó tésztát — tartja a közmondás.
A szubjektív ömlengésnek vége, mikrobiológiai szempontból sem feszegetném tovább a dolgot, mert nem vagyok olyan nagyképű (más szóval felköltebb a kovásznál), hogy azt gondoljam, értek hozzá. Viszont talán maga a kovász szó tartogathat némi újdonságot a számunkra. Nézzük, honnan ered!
Finnugor nyelvrokonaink itt nem segítenek: a kovász finnül juuri, észtül juuretis. Nekik láthatóan van közük egymáshoz (azaz egy kovásszal élnek); egyébként nagyon szép, mert a szó másik jelentése náluk ‘gyökér, eredet’.
Ez persze csak egy didaktikus kitérő volt: aki elég orosz szépirodalmat olvasott, annak ismerős lehet a kvasz nevű, erjesztett kenyérből készült ital. Tehát nyilván a körülöttünk élő szlávoktól vettük át a szót, ők a kvas, kvaska, закваска névvel illetik kovászunkat. Ha még egy pár lépést teszünk visszafelé, a tudósok által rekonstruált indoeurópai alapnyelv *kwh₂et- szavához jutunk, ennek jelentése ‘megforr, érlelődik’. Ami érdekes, hogy ugyanerről a latinoknak kicsit más jutott eszébe, ott ebből a caseus szó származott, ezt kölcsönözték a germánok: cheese, Käse, azaz ‘sajt’ (végül is azt is érlelni kell) [1].
A nyelvészeti adok-kapoknak itt még nincs vége. A germán nyelvekben a kovász ‘savanyú tészta’ (sourdough, Sauerteig, zuurdesem). Ha a ‘savanyú’ szó eredetét követjük, végállomásként a kutatók egy ősi *súHros tövet feltételeznek (ez megint az indoeurópai alapnyelv). Ebből a szláv nyelvekben sýr, ser, сыр lett, jelentése pedig… megint csak ‘sajt’ [2].
(Hogy jönnek össze szlávok és germánok, és mi az az indoeurópai alapnyelv? Röviden: a rokon nyelveknek a feltételezések szerint van egy kiinduló “alapnyelve”, amely az idők során szétágazott. Az újlatin nyelvek alapnyelvét, a latint viszonylag egyszerű kutatni, de például az szláv vagy a germán alapnyelvet — írott források híján — nyelvészeti módszerekkel kell rekonstruálni. Az pedig már tényleg a hardcore nyelvészet, amikor a rokon nyelvcsaládok — germán, szláv, újlatin, de ide tartozik például az indoiráni (pl. hindi, perzsa) is — közös ősét, a nagy indoeurópai nyelvcsalád alapnyelvét próbálják megismerni.)
A mai írásnak két tanulsága van. Az egyik, hogy sose engedj nyelvészeket billentyűzet elé, mert mindenről ugyanaz jut az eszükbe. A másik pedig, hogy a Brian életéből ismert kilencedik boldogság (boldogok a sajtkészítők) ezek szerint a kovászos kenyérsütőkre is érvényes lehet: ahogy a fenti okfejtés bizonyítja, legalább a történeti nyelvészek szemében kicsit sajtkészítők is vagyunk!
[1] https://en.wiktionary.org/wiki/Reconstruction:Proto-Indo-European/kwh%E2%82%82et-
[2] https://en.wiktionary.org/wiki/Reconstruction:Proto-Indo-European/s%C3%BAHros